A Rózsák hervadnak

A Rózsák hervadoznak

1-2. Rész

Változások

2030-ban járunk. A világ fejlődött, de nem annyit, mint amire korábban gondoltunk: repülő, autók, kevés víz stb. Nem! A világ társadalma változott, a szokásosnál többen tudnak a vámpírok létezéséről. A Volturi közbe lépet, nem akarták megölni azokat az embereket, inkább rávették őket, hogy eskü alatt ígéretet tegyenek, hogy a titkot magukkal viszik a sírba.
Az emberek száma növekszik, ez sok vámpírnak kedvez. A mi szerencsénk az, hogy az állatokat békén hagyják, és sok a túl szaporodott állat...nos ez nekünk kedvez.
Renee és Phil Forksba költöztek. Elmondtuk nekik a titkunkat. Mi kértük, hogy költözzenek ide, mert biztonságban kell lenniük. Renesmee örült, hogy láthatta a nagyanyját, édesanyám meg, majd kibújt a bőréből, örömében, hogy van egy unokája. Sőt! Nem is nagyon zavarta, hogy vámpírok vagyunk. Elmeséltem, hogy én, miként kerültem a Cullen család közé. Néhány részleten sírt, másikon meg dühbe gurult, hogy hazudtam, de teljes mértékben megértette, hogy titkolóztam.
Hogy mi a helyzet Charlieval? Sajnos ő 2 éve meghalt. Egy vámpír ölte meg. Alice előre látta... de nem jó időben. Az esett előtt 5 perccel. Alice emiatt elvesztette a magabiztosságát.
„Bella, annyira sajnálom! Nem hiszem el, hogy ennyire későn. Elvesztettem volna a képességem?!”-szokta mondani.
Én persze minden alkalommal elmondom neki ,hogy:” Alice nem a te hibád! Fogd már fel! Az a vámpír túl hamar hozott döntést! Erről nem te tehetsz!”

Szegény Alice...egyes szavak hallatán pánikrohama lesz. Az a lány akit én régebben megismertem, az a magabiztos, balerinához hasonlító, kecses, aranyos lány, rengeteget változott. Csoszog! Régen táncolgatva sétált, most meg csoszog! Teljesen megváltozott. Néha Jaspernek kell leállítania amikor „rohamot” kap Alice.
Rosalie és Emmett és sokat változott. Rosalie eddig se volt a „család középpontja” vagy, hogy fejezzem ki magam...A lényeg az, hogy Rosalie végleg lemondott a szerelésről és a divatról.
Persze még mindig csinos és minden nap rendbe rakja magát, de már nem is jár vásárolni. Akárcsak Alice. Rose és Emmett is néha kiakadnak egyes szavakon.
Emmett már nem is viccelődik. Már rég hallottam nevetni.
Carlisle és Esme nem sokat változott, Ők tartják a családot össze.

Edward...az én Edwardom. Olyan, mint egy testőr. Állandóan a nyomomban van. Én csak úgy hívóm, hogy Őrangyalom.

Mivel, hogy vannak szavak amitől a család egyes tagjai(néha én is) kiakadnak ezért Carlisle létrehozott egy un. „Tiltott szavak listáját” amit az előszoba falára helyezett.
A lista így hangzik:

„Tiltott szavak listája
Megkérem a ház összes lakóját és vendégét, hogy az itt feltüntetett szavaktól tartózkodjanak.( csak egyes esetekben mondhatóak)

Gyilkosság, félelem, halál, pánik, ölés, és egyéb negatív szavak .

Ha még hiányzik néhány szó kérem írja fel ide: _______________________________.”
Lehet, hogy ez nagyon gyerekesen hangzik, de veszélyben vagyunk. 20 vámpír elhatározta, hogy a lehető legtöbb vámpírt elpusztítja és utána nekik jut elég táplálék. Nagyon nehéz őket megölni. Ők a vámpírok első képviselői, több ezer évesek. Tőlük félünk. Életemben nem féltem ennyire. Jamestől meg Victoriától sem féltem ennyire mint most. Annyira igazságtalan az élet, hogy ennyire csúnyán legyen vége. Még az is durvaság, hogy állatokat ölünk. Lehet, hogy nem intelligensek, de attól még ők is élőlények. De sajnos mást nem ehetünk. Szokták mondani, hogy ez az élet rendje.

A nappaliban ült mindenki.
„Valamit tennünk kell!”- csattant fel Edward.- „Ez nem mehet így tovább!”
„De mit tegyünk? Mindennap az van a hírekben, hogy egyre több a gyilkosság a világ minden pontján...szétszóródtak!”-mondtam.




Folytatás köv.

Miután Alice végig nézett rajtam odahajoltam hozzá és súgtam valamit:

-Alice, én el fogok ájulni!

-Dehogy fogsz!- nevetett- Csak lazulj el!

Amikor már közelebb mentem a társasághoz mindenki tapsolt...tisztára izgulok, mert ez olyan mintha most házasodnék, pedig ez csak egy normális bál. Az esküvőmön nem izgultam ennyire. Hirtelen megpillantottam Edwardot. Ha a szívem dobogna már biztos kiugrott volna a helyéről. Ő egész végig engem nézett és megajándékozott egy csibészes mosollyal. Oda jött hozzám és felkért egy táncra. Amikor elkezdődött a zene Edward a fülemhez hajolt és megszólalt:

-Csak nem izgulsz?

-Nagyon.

-Ne izgulj, nem lesz semmi komoly, csak táncolgatunk, a család összes férfijával táncolnod kell...

-Hogy mi??- kérdeztem, bár ezen nem kellett volna meglepődnöm.

-Pár órát kell kibírnod.

Felsóhajtottam, ő meg közben megpördített.

-Tudod, hogy minek örülnének?- kérdezte Edward.

-Hallgatlak.

-Annak, ha most megcsókolnálak- felelte.

A szemem elkerekedett ennek hallatán.

-Újabb meglepetés...baj nem lehet belőle. Szórakoztassuk a népet!

Edward felelet helyett csak bólintott. Rám mosolygott ,mintha valamire készülne amiről én nem tudok. Megpördített utána egy pillanat alatt az ajka az enyémre tapadt. A tömeg- ha nevezhetjük annak- tapsolt, Emmett még fütyült is. Amíg Edward csókolt közben valaki vakuzott, szemem elkerekedett és enyhén dühös voltam, mert tudtam, hogy Alice fényképezett és, hogy erről Edward is tud.

-Erről gondolom te tudtál...-mondtam meglehetősen nyugodtan.

-Hát persze!- felnevetett.

-Legalább jól néztem ki?- mondtam, persze csak viccből.

-Te mindig gyönyörű vagy...főleg most, most ezerszer szebb vagy!- elmosolyodott.

Vége lett a zenének és Edward a többiek felé húzott. Esmenél és Carlislenál egy-egy kicsinyke doboz volt.

-Boldog házassági évfordulót kívánunk az egész család nevében!-mondta Esme.

-Nagyon köszönjük!-mondtuk Edwarddal kórusban.

Esme átnyújtotta a kis dobozkát nekem és az arcom mindkét oldalát megpuszilta. Forgattam a kis dobozkát, mi lehet benne? Mivel ajándékoz meg a Cullen család?

-Nyisd már ki!-sürgetett Alice.

-Alice nyugi!-szólította meg Jasper.

Felbontottam az ezüst csomagolást és felnyitottam a dobozt. Teljesen ledöbbentem, egy arany nyaklánc volt de nem akármilyen, egy kis medál volt rajta, ami szív alakú volt és gyémánt berakásos. Nem tudom, hogy hány karátos lehet de biztos hogy nem lehetett olcsó mulatság.

-Te jó ég! Ez meseszép!-mondtam bár a hangom más volt a csodálat miatt.-köszönöm!

-Nincs mit, de nézd meg a medál hátulját is!-mondta Esme.

Megfordítottam a kis szívecskét és ez volt rá írva: „A Cullen család egyik tiszteletbeli tagja”

-Hmm...ez szellemes!-nevettem.

Mindenki felnevetett.

Megöleltem mindenkit. És mindenki csak gratulálni tudott. Utána Edward segített felvenni a nyakláncot.

-Akkor jöhet a fényképezés!-ujjongott Alice.

-Nem!-szólt Carlisle- Előbb Edward ajándékát is át kell adnunk.

-Hogy mi?- csodálkozott Edward.- Megmondtam hogy nekem nem kell semmi.

Carlisle akkor is oda adta a kis dobozkát Edwardnak.

Edward felnyitotta a kis dobozt, és kiemelt belőle egy gyűrűt.

-A jeggyűrűm?-mondta Edward.-Ebben mi az ajándék?

-Drágám...-szóltam Edwardnak.- Nézd meg belül!

Edward megnézte a gyűrű belső részét és felolvasta a szöveget:

-”Emlékszel?Az oroszlán beleszeret a bárányba...”.

Felém nézett és szélesen elmosolyodott.

-Hmm...miért nem tudtam erről?-már suttogott és felém nézett. Már csak mi hallottuk amit mondott, Emily füle ehrre már nem képes.- És hogyan került le az ujjamról?-Ezt már normális hangnemben mondta.

-Emlékszel a múlthét szerdára?

Edward szeme elkerekedett.

-Ó..a kis furfangos...azért voltál annyira...- Edward nem értette a helyzetet.

Emily nevetett. Edward odanézett Emilyre.

-Bocsánat-mondta Emily de még mindig kuncogott.

-Hát ez hihetetlen...De nagyon köszönöm!-és átölelt.

Ezek után, Alice mindenkivel lefényképezett...mindenkit egyenként is lekapott. Utána arra került a sor hogy én mindenkivel táncolhassak...bármit csak a táncot ne!

Épp Carlisleval táncoltam, és elkezdtünk beszélgetni:

-No, és milyen köztünk élni?-kérdezte Carlisle.

-Ha egy szóval kéne kifejeznem magam az, az, hogy....hmm...nincs is ilyen szó.

Carlisle elnevette magát.

Tovább beszélgettünk. Mindenkivel táncoltam és még néhányszor Edwarddal amikor azt mondtam hogy ELÉG.

-Edward én már be akarok menni!

-Miért?

-Már nem bírom...nem lehetnénk kettesben?

-Dehogynem...-mondta és utána a többiek felé fordult-Figyeljetek! Nekünk ennyi elég is volt. Nagyon köszönünk mindent!

-Nehogy már! Edward légyszíves maradjatok még!- tiltakozott Alice.

-Sajnálom Alice de nem.-mondtam végül.

-Hát jó...Jó éjszakát!

-Köszi!

Bementünk a házba és fel Edward szobájába.

-Na, én megyek átöltözni.-mondtam.

-Várj egy kicsit!-Edward átkarolt a derekamnál.

-Igen?

-Menjünk már el a rétünkre!

-Jó de előtte átöltözök.

-Nem kell, a ruhádnak nem lesz semmi baja.

-Edward, legalább a cipőt hadd vegyem át!-tiltakoztam.

-Oké!-egyezett bele.

Gyorsan visszatértem egy utcai balettcipőben...csak hogy a párosítás jó legyen...és ez kényelmes is.

-Hmm...jó párosítás.-mondta Edward.

-Ja...nagyon...tűzpiros estélyi és egy balettcipő.

-Nekem ez is tetszik.-mosolygott.

Szememet a plafonra szegeztem.

-Mielőtt elindulnánk, beköthetem a szemed?-kérdezte Edward.

-Miért is?-kérdeztem vissza.

-Mert van egy meglepetésem.

-Miért is ne...ez az este nem alakulhat rosszul.

-Na látod.

Elővett a zsebéből egy kendőt és bekötötte a szememet.

-Vigyelek vagy elég a vezetlek?-kérdezte.

-Elég ha vezetsz.

-Rendben van. Akkor gyere.-megfogta a kezemet és kiugrottunk az ablakon.

Végig rohantunk az erdőn, persze vámpír stílusban. Vámpír...milyen érdekes szó, sosem gondoltam volna hogy valaha ilyen sokat fog jelenteni számomra ez a szó. Én is egy vagyok a vámpírok közt. Sokszor voltam áldozat, rengeteg dolgon mentem át hogy idáig eljutottam. Van egy lányom is...sajnos ma nem lehet köztünk, ha hazaérünk első lesz az hogy felhívom. Biztos Jacob is aggódik miatta, valószínű hogy Renesmee már beszélt vele. Elkezdett esni az eső...Alice megöl. Ha meglátja a ruhámat...nagyon kényes a ruháim miatt. Lecserélte a ruhatáramat! De Alice már csak ilyen, hozzá kell szoknom.

-Megérkeztünk.-mondta Edward.

Mivel hogy nem láttam és nagyon elgondolkoztam fel se tűnt hogy hol járunk.

-Levennéd a kendőt?

-Persze.

Edward egy pillanat alatt leszedte a kendőt és a nyakamra kötötte.

-Csinos-nevetett-divatot fogsz alkotni egyszer!

-Ha-ha-dünnyögtem.

Megfordultam és a szemem káprázott... vagyis csak csodálkoztam...

A rét mesés volt!

Emily 3

Edward a csók után még egy darabig tartott a karjai közt.

-Mikor is lesz a bál? –kérdeztem.

-Jövő hét hétfőn.

Ekkor kopogást hallottunk az ajtón.

-Gyere!

Alice és Emily voltak azok. Olyanok voltak, mint két tojás. Érdekes…

-Sziasztok! –lelkendeztem – miért jöttetek?

-Beszélgetni.

-Rendben. – nem sűrűn szoktunk dumálni csak úgy és most kedvem is volt hozzá.

Leültünk Edward széles kanapéjára.

-Annyira szép ez a ház, régimódi de mégis modern, és ez a kilátás!- mondta Emily és közben fülig érő mosoly volt sápadt arcán.

-Köszönjük!

-Emily annyira hasonlítasz Alicere, mintha ikrek, lennétek!- mondta Edward és közben Emilyt fürkészte.

-Lehet, hogy rokonok vagyunk! Hogy hívták a nagymamádat? – kérdezte Alice, a nagymama alatt a húgát értette. Alice-nek kb. 100 évesnek kéne lennie és erről Emily nem, tudhat.

-Cynthia Brandon. Miért érdekes ez? Nem az anyukám neve kell, mert őt Judynak hívták.

-Cynthia a testvérem. –Hoppá Alice. Ezt nem kellet, volna! Alice annyira tudni akarta, hogy rokonok-e mert tudni akarta az emberi életének a történetét hogy kicsúszott a száján a testvér szó.

-Alice! Mit művelsz? – szólt rá Edward.

-Mi folyik itt? Bella? Nem értem, ha a mamám testvére, akkor 100 évesnek kéne lennie!

-Emily majd ezt megbeszéljük holnap! Menj lefeküdni fáradt vagy! – sürgettem Emilyt.

Első nap elromlik minden! Szuper!

-De ha holnap nem mondjátok, meg mi folyik itt…- megakadt a mondat végén.

Emily kihátrált a szobából. Alice is indulni akart de Edward meg fogta a csuklójánál.

-Te itt maradsz! – morogta Edward.- Alice én tisztában vagyok, azzal hogy tudni akarod emberi életed történetét, de ezt nem kellet, volna mondanod!

-Sajnálom!

- Menj Carlisle-hoz! Mesélj el neki mindent! – parancsolta Edward.

Alice is kiment. Hát, ezt hogy fogjuk elmagyarázni Emilynek! Edward dühös volt Alicere.

-Na most hogy magyarázzuk meg neki? Nem mondhatjuk, azt hogy vicceltünk! – Edward izzó tekintete az ajtó felé nézett. Meg akartam szólalni de Edward hirtelen rám nézett, kezét az enyémre tette.- Mielőtt megszólalnál Édesem, te erről nem tehetsz.- nyugtatott meg.

-Tudom…

Másnap Emily sokáig aludt. Edward éjszaka elkísérte Jaspert és Emmettet vadászni.

Én reggel óta segítek Esmenek főzni, sokat főztünk, hogy több napra elég legyen.

Rosalie néha besegített nekünk.

-Jó reggelt!- halottam a vidáman csengő köszöntést.

-Jó reggelt Emily!

-Edwardék?

Mit mondjak? Elmentek valahova, vagy mondjam az igazat? Nem, azt nem mondhatom… Erre Edward és Jasperék köztük Carlisle jöttek be az ajtón.

-Most jöttek meg.

-Sziasztok!

-Bella ráérsz egy percre? –kérdezte Edward és felém, villantotta azt a csibészes mosolyát.

-Persze!

Amikor Emily nem figyelt egy szempillantás alatt Edward mellett termettem.

Edward kezében 2 nagy rózsaszínű doboz volt.

-Szívem- kezdte-, menj fel a szobámba, mindjárt megyek.

-Rendben.

Normális tempóban mentem a lépcsőn fel. Edward mit akarhat tőlem? És azok a dobozok? Már a másodikon lehettem, amikor valaki meg ragadott és felcipelt a 3. Emeletre. A folyosó végén letett.

-Edward! – ujjongtam.

-Mi a helyzet Emilyvel?

-Semmi különös.

Be értünk a szobájába már csak egy doboz volt nála. Edward szorosan átölet és megcsókolt.

-Boldog Házassági évfordulót! – mondta és még egyszer megcsókolt, és a hátamat dörzsölgette. – Ez a tied.

A dobozt átadta. Leültem a kanapéra, Edward mellém ült és lágyan átkarolta a derekamat. A csodálatos aranyozott szalagot szedtem le, utána felnyitottam a dobozt, enyhe sokkot kaptam, amikor megláttam a dobozban rejtőző ajándékot. Teljesen ledöbbentem. Kiemeltem az ajándékot a dobozból és még mindig a sokk hatása alatt álltam. Edward le se vette rólam a szemét. Az, amin annyira ledöbbentem egy vörös estélyi volt egy gyönyörű masnival a derekán és sok helyen csipkékkel van díszítve . Gondolom a ma esti bálra, vette.

-Nos, tetszik? –kérdezte.

Én egyenesen a nyakába ugrottam a boldogságtól.

-Még, hogy tetszik? Ez hihetetlen. Köszönöm! – válaszoltam és szorosan hozzábújtam.- Én nem vettem neked semmit annyira sajnálom.

-Bella, nekem elég annyi hogy itt vagy nekem. Óriási ajándék vagy te számomra. Egy estélyit becsempésztem Emily szobájába is, de a tied a legdíszesebb. Felpróbálod a ruhát?

-Majd este meglátod! –viccelődtem- különben is biztos jó méret!

-Hát jó… mit szólsz a bálhoz?

-Kicsit izgulok, iskolai bálon voltam már de ez mégis csak más.

-Ne izgulj! Csak bulizunk, bár én pár éve nem járok Alice báljaira…

-Nem jártál?

-Tudod kellemetlen volt egy idő után úgy, hogy senki sincs nekem.

-De mielőtt összeházasodtunk miért nem, hoztál el?

-2 okból. Egy, nem tudtál akkor táncolni. Kettő, meg akartam várni, amíg hozzámjössz. – a hátamat simogatta és állát a fejem tetejére helyezte.

-De gondolom Rose-éknak, Esme-éknek is rendezet bált nem?

-De.

-Akkor miután megházasodtunk akkor miért nem volt bál? –kérdezősködtem tovább.

-Kisebb gondunk is nagyobb volt ennél, nem gondolod?

Inkább nem válaszoltam.

Este van… a bálra készülődtem. Alicenek köszönhetően már tudok sminkelni.

Mielőtt kiléphettem volna a szabadba Alice végignézett rajtam és szélesen elmosolyodott.

Edward és Charlie bepakolta Emily táskáit a Volvóba, Edward kitárta az ajtót Emily előtt. Utána rohant hozzám hogy besegítsen a kocsiba. Edward arca olyan zavart volt… mintha töprengne de közben, mégis olyan, mint aki nem tudja, hogy mit tegyen.

-Mióta ismeritek egymást? –kérdezte Emily.

-2-3 éve. –válaszolt helyettem Edward.

-És ilyen hamar összeházasodtatok?

-Igen, nem tudnék mást megszeretni.- válaszoltam és láttam Edwardon hogy Jacobra gondol.- Annyira sajnálom, hogy nem tudtál eljönni az esküvőre!

-Nem baj!

-Bella ez nem mondtam neked, de van egy hagyományunk.

-Milyen hagyomány?

-Alice az évfordulósoknak bált rendez, és lassan itt a mi bálunk és ismered Alicet. Nagy bált tervez piros és fehér színekben.

-Hányan vagytok tulajdonképpen?

Edward látta rajtam hogy Renesmeere gondoltam, és ha őt is beleszámolnánk 9-en, lennénk.

-8-an.- Edward megelőzött.

-Nekem lesz helyem egyáltalán! ? –Emily viccelődöt, ekkor megérkeztünk a Cullen házhoz. Emilyn látszott a döbbenet. – Ö… Úgy látom lesz. Szép ház!

-Köszönjük!

Edward kipattant a kocsiból. Kivette a bőröndöket én Emilyhez mentem.

Bementünk. A Cullen ház lakói a zongora mellet álltak, kivéve Nessiet… már elindult Tanyaékhoz.

-És belül még szebb!- Emily dicsérgette a házat és ide-oda nézegetett.

-Köszi!- mondta Carlisle.

-Ó… Jó napot! Emily vagyok, Bella unoka testvére.

-Szia, Dr.Carlisle Cullen vagyok, de hívj csak Carlislenak! Edward nevelő apja vagyok.

-Üdv, Esme vagyok Edward nevelő anyja!

-Hello, Alice vagyok Edward nevelt testvére, vagyok!

-És én lennék Jasper, szia!

-Örülök, hogy megismerhettelek titeket.

-2 családtagunk kirándulni ment el ők csak jövő héten jönnek haza. Biztos kedvelni fognak.- mondtam.

-Hallottuk hogy meghaltak a szüleid, őszinte részvétünk. – mondta Esme.

-Köszönöm, tulajdonképpen nem is voltak betegek, a barátnőmnél voltam, és amikor hazaértem holtak voltam.

-Nem voltak betegek? Apu azt mondta, hogy azok voltak.

-Az orvosok azt mondták, hogy kevés volt a vérük, de nem tudni miért. És mindkettejük kezén volt egy seb. De nem gyilkosság volt.

-Érdekes. -válaszolta Carlisle megdöbbenve.

Mindannyian arra gondoltunk: hogy vámpírok ölték meg Emily szüleit.

Emilyt körbevezettem a házban. Egész végig ámuldozott, Edward követett minket.

-Edward, merre is van Emily szobája? –kérdeztem, mert nem tudtam melyik szoba lett Emilyé.

-Ez itt.- válaszolta.

Benyitottunk, Emily azt a szobát kapta, amelyik a folyó felé néz az egyik fal csak üveg. A 3. Emeleten van a szoba, Edward szobájától nem messze. Emily meg se bírt szólalni.

-Tetszik? -kérdezte Edward.

-Ez gyönyörű, Bella nem kellet, volna!

-Megérdemled, van egy gardrób meg egy fürdőszoba is a szobához. Segítsek kipakolni?

-Köszönöm nem kell, menjetek csak.

Kimentünk a szobából, Edward gyengéden megfogta a könyökömet és a szobájába húzott.

-Bella beszélnünk kell!

-Hallgatlak.

-Ez a lány szimpatikus nekem nem hiszem, hogy bármi baj lenne vele, de…

-De?

-Nem tudok olvasni a gondolataiban, csak akkor, amikor hozzáérek. És szerintem vámpír ölte meg a szüleit, és Emily-re pályázik.

-Erre én is gondoltam de honnan veszed, hogy Emilyt akarják?- kérdeztem, mert kibántaná Emilyt, Edward szemében ott volt a nyugtalanság.

-Onnan hogy Dél-Amerikában élt egy vámpír, aki kb.500 éve, foszt meg gyerekeket a szüleitől, ez valamilyen mánia, gyerekeket sose bánt mindig a szülők vére kell neki és csakis a 30 év fölöttieké, egy vámpír sem érti mért, tartja ezt az étrendet, a Volturit nem is érdekli a dolog. Sokan úgy vélik, hogy gyerekkorában a szülei traumát okoztak neki és ez egy olyan bosszúállásféle. Charlie gondolatai szerint Carson Cityből jött Emily és az a fenevad arra felé bolyong.

-És te erről miért nem szóltál? Mi van, ha ide is eljön –kérdeztem.- és… és mit jelentsen, az hogy csak akkor tudsz a gondolataiban olvasni, amikor megérinted? Kellett nekem ide költöznöm! Akkor legalább nem lenne ilyen gondod! Egyfolytában a bajt vonzom! Emily se jött volna ide, mert nem tudná ki ideköltöztetni!

-Bella! Ne légy ilyen!- lehajolt hogy a szemünk egyvonalban legyenek- Igaz, a bajt mindig vonzod, de ez hozott össze minket, nem? És ha az a mocsok idejön, nem engedjük Emily közelébe! És Bella nem vagy boldog, hogy velem lehetsz? Mi lenne velem, ha te nem lennél? -ekkor fölegyenesedet felemelt, mint egy gyereket és átölelt. – Szeretlek!- suttogta.

-Én is szeretlek.- mondtam és hideg ajka az enyémet, érintette meg. Akár ember akár vámpír vagyok ez a csók varázslattal, tölt el. Ennél kellemesebb érzés nincs a világon.

1.Rész:Emily

Edward karjai közt ültem és egy érdekes filmet, néztünk, ami Edward egyik kedvence de én valahogyan nem tudtam megérteni. Próbáltam megérteni, nagyon figyeltem a filmet de nem tudtam felfogni a lényegét. Edward észre vette, hogy nagyon koncentrálok és megtörte a csendet.

-Ha többször megnézed érteni, fogod!

-Olvasol a gondolataimban?- kérdeztem meglepődve.

-Bár tudnék olvasni benne!- válaszolta és fülig érő mosollyal ajándékozott meg.

-Sajnos nem tudom megvalósítani az álmod.- viccelődtem.

-Kár… túlélem, és ha belegondolok tényleg jó, hogy nem tudok olvasni a gondolataidban, kitudja, miket gondolsz.

-Na látod!

Mindketten nevettünk.

-Kb. 1 éve, hogy gondtalanul élünk. Már, mint leszámítva, azt hogy nem vagyunk emberek. – mondta Edward.

-Ez igaz.- helyeseltem.

Megcsörrent a telefonom.

-Szuper, bárki is hívott köszönöm, hogy elrontotta a pillanatot.

-Menj, vedd fel!- sürgetett.

-Apám az!

-Vigyázz mit mondasz!

-Rendben van.

Felvettem a telefont és kihangosítottam hogy Edward is hallja.

-Igen?

-Szia Bella!

-Szia Apu!

-Kicsim, egy kellemetlen kérdést szeretnék feltenni.

-Hallgatlak.

-Nos, Emilynek vagyis az unokatestvérednek a szülei kb. Fél éve meghaltak egy súlyos betegségben és hát ide költözött Forksba és ide fog járni a Középsuliba. Ha lehetséges arra akarlak megkérni titeket, hogy ha meglehetne oldani 1-2 hónapra, odaköltözne, mert még új neki ez a hely és én nem tudok vele törődni.

-Hát nem is tudom, összehívok egy gyűlést és megbeszéljük.

-Rendben majd hívj vissza!

Letette. Emily az egyik legkedvesebb barátnőm jó lenne, ha itt lakna egy darabig. Rég láttam, és nagyon szeretem.

-Bella, nem is tudom, hogy jó ötlet lenne. –mondta-, de beszéljük meg Carlisleékkal.

Gyorsan az ebédlőbe rohantam. Edward követett.

-Carlisle, Esme, Alice, Jasper, Renesmee! Gyertek az ebédlőbe légy szíves!

Egy szempillantás alatt ott termettek előttünk.

-Kérlek, üljetek le! –szóltam.

-Rendben. –válaszoltak kórusban.

Rosalie meg Emmett elmentek még egy nászútra. Csak jövő héten jönnek vissza. Rosalie ki fog csinálni. Na jó, nem ilyen durva értelemben, de ha Emily itt lesz…

- Azért hívtalak ide titeket –kezdtem és a többiek kíváncsian, néztek rám.- mert apám hívott telefonon hogy az unokatestvérem Emily ideköltözött Forksba, mert a szülei meghaltak és a legközelebb rokona itt él, vagyis az apám. Apám arra akar megkérni, ha lehet, hogy ideköltözzön egy kis időre, amíg „megszokja” a helyett.

-Bella, részemről rendben, de meg kell ígérned két dolgot! Az egyik hogy te vállalsz érte felelőséget a másik, hogy ne tudja meg a titkunkat! –jelentette ki Carlisle.

-Megígérem, Emily nagyon barátságos, szeret barátkozni, de nem üti bele az orrát mások dolgaiba.

-Ki szavaz, arra hogy Emily itt lakhasson?

Mindenki feltette a kezét kivéve Edwardot.

-Edward? –kérdeztem- benne vagy?

-Nem tudom, mi lesz az életünkkel, hogy fogunk egy emberrel a lakásunkban élni?

-Renesmee elmehetne Alaszkába Tanyaékhoz, Rosalie és Jasper még mindig ikertestvérek, ti még mindig a fogadott gyerekeim lennétek. Te és Bella még mindig férj és feleség lennétek…- nyugtatta meg Carlisle Edwardot, amikor Carlisle kimondta, azt hogy „férj és feleség” Edward szemében valami nyugodtat láttam, de még mindig töprenget Emily ideköltözésén. Carlisle folytatta.- A vadászatra esténként kerülne sor, amikor Emily alszik valaki mindig, itt lenne vele. Esme tud főzni ő, majd készít ételt Emily számára, amikor ő eszik mi is eszünk már, mint megjátsszuk magunk, csak az iskolakezdésig lesz nehéz, mert akkor az egész napját az iskolában tölti. A titkunkat megőrizzük, úgy ahogyan a többi ember elől. Most már rendben van minden?

-Igen, Emily itt lakhat.- Edward belegyezett a dologba.- Gyere Bella, hozzuk el Emilyt, ti addig rendezzétek be az egyik vendégszobát!

-Mi addig megkérjük Tanyaékat hogy Nessie mehet-e.

-Oké! Hiányozni fogsz kicsim, vigyázz magadra!- elköszöntem Renesmeetől.

Edward gyengéden elhúzott a garázs felé és beültünk a Volvójába. Hosszú percegik az úton, csak csendben bámultunk ki a szélvédőn.

-Milyen Emily? – kérdezte Edward.

-Hát, nagyon kedves és barátságos. Ő az egyik legjobb barátnőm. Nem szívesen szól bele mások dolgaiba és idegen helyen csendes lány. Remélem, meg fogja szokni a Forksot főleg, úgy hogy most esett át egy tragédián.

-Hány éves?

-16.

-Rendben, meghívtuk az esküvőnkre?

-Igen, de mivel a szülei akkor betegeskedtek, nem tudtak eljönni. Megjöttünk.

Apám kocsija a felhajtón volt, leparkoltunk és bekopogtunk.

-Gyere!

-Szia Apu!

-Hello Charlie!

-Bella te vagy az?- hallottam Emily lágy hangját és mielőtt ezt kimondhatta volna teljesen már előttünk is volt.

-Szia Emily olyan rég láttalak. –lelkendeztem. Emily sokat változott, a haja barna volt de sötétebb, mint az enyém, nem volt annyira sápadt sem. Haja tépett volt és lófarokba volt kötve de 1-1 tincs oldalt kilógott az arca körül. Vékony volt és magas. Kecsesen mozgott, majdnem Alicere hasonlított. Túl nőies!

-Sziasztok!- köszönt apám is.

-Emily, enged, meg hogy bemutassam a férjemet Edwardot!

-Üdv, én Emily Swan vagyok!

-Hello!

-Hát… szerintem induljatok!- sürgetett Charlie, Charlie sose volt az a társasági lény úgy hogy érthető volt tőle ez a sürgetés.